Ugrás a navigációra
 
 
 

Energiaital lehetne a vörösbor?

vörös szőlő kapszula

A vörösbor egyik hatóanyaga, a rezveratrol fokozza a fizikai teljesítményt, ezért kanadai kutatók azt remélik, hogy erőnlétet növelő tabletta formájában is szedhető lesz. Az új tudományos fölismerés értékét csökkenti, hogy ezt egyelőre csak patkányok izomkészítményén észlelték.

vörösszőlő kapszulaA rezveratrolt már rég fölfedezték a szőlőben és a vörösborban, de világhíre akkor indult el, amikor 2003-ban a világ egyik leghíresebb egyetemének, a Harvardnak a kutatói kimutatták, hogy ennek az anyagnak a hatására bizonyos sejtek tovább élnek.

Ezt követően hatalmas kutatás indult el, mely igazolta, hogy a gyümölcslegyek, halak, sőt egerek élettartamát is meghosszabbítja a rezveratrol, és sok ember szedi az ilyen gyógyszerkészítmények valamelyik változatát. A készítménynek egyébként kedvező hatását találták rosszindulatú daganatokban, szívbetegségben, sőt Alzheimer kórban is.

Természetes formában a rezveratrol bevétele nehéz volna, mert legalább napi 40 liter vörösbort kellene elfogyasztani olyan adaghoz, amit állatkísérletekben hatékonynak találtak.  

Jason Dyck és munkacsoportja laboratóriumi patkányokat vizsgált, akiknek fizikai teherbírását mérték. Kiderült, hogy az állatok izomereje, teljesítménye rezveratrol adására jelentősen megnőtt. Nemcsak a végtagizomzat, hanem a szívizom is sokkal erősebb lett, és a kutatók ennek hátterében azt találták, hogy a kezelés az energia anyagcserét befolyásolta igen kedvezően.

"Eredményeink alapján azt gondoljuk, hogy a rezveratrol olyan tényező, mely javítja a sportolás hatékonyságát, jó irányba változtatva az izomerőt és a szív teljesítményét, és fokozva az energiatermelést is" - nyilatkozta a munkacsoport vezetője.

A kanadai kutatók közleményét a Journal of Physiology szakfolyóirat közölte.

A munkacsoport néhány hónap múlva szívelégtelenségben szenvedő, cukorbeteg embereken folytatja a vizsgálatot, azt mérve, hogy ennek a betegcsoportnak a szívteljesítményét a rezveratrol terápia hogyan befolyásolja.

MTI 2012. június 30.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Image CAPTCHA
Írja be a betűket, amit a képen lát.


Main menu 2

Dr. Radut Consulting