Wellness Otthon
Alternatív Gyógycentrum
7632 Pécs Földes Ferenc u. 1.
(72) 321-111
(munkanapokon13-17 óráig),
(30) 4566-133
A gabonákból készült étel az egyik legősibb, ember által fogyasztott élelmiszer. Kialakulását az őskortól lehet számítani. Bizonyosra vehető, hogy már az ősember is ételként fogyasztotta a pörkölt, puffasztott gabona magvakat, a középkor emberének pedig legfőbb tápláléka volt.
A mára kialakult étkezési szokások egyik nagy hiányossága, hogy a gabona alapú ételeinkből jórészt eltűntek az egészség szempontjából legértékesebbnek számító anyagok, úgymint: ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, rostanyag. Ismeretes, hogy a cellulózból álló rostanyagokat a szervezet nem tudja lebontani, ezáltal ezek az anyagok képesek az emésztőrendszerünk falának tisztítására. Ez élettani szempontból igen fontos, hiszen a gyomor és a bélfalak tisztítása biztosítja azt, hogy a szervezetünk számára veszélyes baktériumok, mérgek, a táplálékbomlás termékei minél gyorsabban távozzanak a szervezetből, hisz ezek visszamaradása gyulladásokat, fekélyeket, sőt sejtburjánzást is előidézhetnek, továbbá az ezek miatt helytelenül működő emésztőrendszer a bevitt táplálékot rosszul dolgozza fel.
A Goldlife 5 gabonás termékcsalád egyik előnye, hogy őrölt állapotú gabonapelyhekre és puffasztmányokra épül, mely szemben a nagy szemcséjű müzlikkel a gyomorban és a belekben a perisztaltika révén nem gördül tovább, hanem a bélfalakat közvetlenül súrolja, és ez által erősen tisztítja. Az őrlés valójában a rostanyagokat, a cellulóz szálakat nem aprítja, hiszen ezek nagyságrendekkel kisebb molekulák, mint a készítmény gabonapelyheinek szemcséi. A speciális szemcseméret további előnyt jelent, hiszen a szemcsék már a gyomorban, a gyomornedvek hatására erősen duzzadnak, és a fogyasztás után a teltségérzet már itt jelentkezik.
A terméket részben különleges gabona-összetétele teszi egyedivé. Alkotóelemeinek jótékony hatásai egymást kiegészítve összegeződnek és így a termék többet nyújt, mintha az alkotórészeket egyenként külön-külön fogyasztanánk. A különböző gabonaszármazékok keverékének együttes aminosav összetétele az emberi szervezet számára ideális emészthetőséget és hasznosságot biztosít.
Az egyedi gyártási eljárásnak köszönhetően a termék eltarthatósága lényegesen hosszabbá válik, mint a felhasznált alapanyagoké, és kialakul a termék felhasználásának speciális, egyedi módja, azaz instant, shake jellege. A készítmények nem tartalmaznak tartósítószert vagy színezéket! A granulátumok amellett, hogy az étkezési igényt erősen csökkentik, a szervezet számára magas szintű erőnlétet, ellenálló képességet biztosítanak, elősegítik az izomzat erősítését, és jótékony hatásúak az idegrendszerre. Napi rendszeres fogyasztásuk hatékonyan csökkenti a tömegélelmiszer fogyasztás okozta hiánytáplálkozásból eredő tüneteket, fokozza a szervezet teljesítőképességét, javítja az ellenálló képességet, erősíti az immunrendszert.
Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a táplálék kiegészítők iránti igény, mert segíti azok hasznosulását. Fogyasztása kortól függetlenül ajánlott mindenkinek, kivéve a gluténmentes diétára kényszerülő fogyasztókat.
Az instant gabona ital nagymértékben hozzájárul a szervezetet építő és működtető esszenciális anyagszükségletek biztosításához, melyek a fehérjék, a szénhidrátok, a telítetlen zsírsavak, a vitaminok és nyomelemek. A készítményekben az alább felsorolt gabona fajták találhatók:
Zabpehely: A gabonapelyhek közül a zabpehely a legnagyobb biológiai értékű anyag. Fehérjéje nagyon könnyen emészthető, létfontosságú aminosav, illetve zsírsav tartalma nagyobb, szénhidrát taralma pedig kisebb, mint más gabonaféléké. Lassítja, illetve gátolja egyes tápanyagok, elsősorban a szénhidrátok és zsírok felszívódását, ezért fogyasztása cukorbetegeknek, fogyókúrázóknak különösen javasolható. Koleszterinszint csökkentő anyagokat tartalmaz, és nagymértékben segíti a szervezetet a méreganyagoktól való megtisztulásban.
Tönkölybúza pehely és puffasztmány: Élelmi rost tartalma 8-10x több, létfontosságú mikroelem (Fe, Mg) tartalma 3-5x több, B2 és B6 vitamin tartalma 3x több, niacin tartalma pedig 10x több mint a szokásos fehér búzaliszté, ezért fogyasztása lényegesen egészségesebb. Laktató, teltségérzetet keltő. A puffasztott búzákra jellemző, hogy könnyen felszívódó tápanyagokat tartalmaznak, igen laktatóak, a gyomorban jól duzzadnak, és ezzel teltségérzetet keltenek. Fogyasztásuk után jóval később jelentkezik az éhségérzet, mint más gabonaalapú termékek fogyasztása esetében. Jótékonyan hatnak az emésztési zavarokra, jól alkalmazhatók bélrenyheségben szenvedők diétájában.
Árpa pehely: Laktató, kellemes ízű, B vitaminokban, élelmi rostban gazdag. A zabpehelyhez hasonlóan tartalmaz koleszterinszint csökkentő anyagokat, rendszeres fogyasztása csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét.
Rozspehely: A búzapehelynél valamivel nagyobb az élelmi rost és energia tartalma. Jellegzetes, kellemes ízű, vitamin és ásványi anyag tartalma a búzapehelyével közel azonos.
Búzacsíra: A búzacsíra biológiai értéke igen nagy. Jelentős B és E vitaminforrás. Gazdag ásványi anyagokban, fehérjében és esszenciális zsírsavakban. A búzacsíra fehérjék esszenciális aminosav összetétele igen kedvező a szervezet számára. Élelmi rost tartalma is jelentős.
A termékek teljes értékű gabona magvakból készülnek. Ennek köszönhetően tartalmaznak nagy mennyiségű élelmi rostot, valamint jelentős mértékű, -a köbvetkezőkben felsorolt -természetes eredetű egyéb létfontosságú tápanyagokat: karotint, Niacint, Folsavat, valamint B1, B2, B6, E, és P vitaminokat, a makró-és mikroelemek közül pedig kalciumot (Ca), nátriumot (Na), magnéziumot (Mg), vasat (Fe), cinket (Zn), rezet (Cu), mangánt (Mn), jódot (I).
A termék 3 íz-variációban készül. Ízüket az összetételből eredő ízanyagok biztosítják (gabonák, kakaó, fahéj). A termékek kis mennyiségű fruktózt tartalmaznak, mely lényegesen kedvezőbb, mint a normál cukor és lehetővé teszi a termékek fogyasztását a cukorfogyasztásban korlátozottak számára is.
A termék egyszeri ajánlott mennyisége 30 g. Az előírt mennyiségben történő fogyasztással bármely napszak fő-vagy mellék étkezése helyettesíthető, illetve kiegészíthető. Fogyasztása mindenki számára ajánlott, különösen előnyös mozgásszegény életmódot folytatóknak, a vitaminszegényen, rendszertelenül, rostszegényen táplálkozók számára. Előnyös reggeliként történő fogyasztása, hiszen az eddig felsoroltakon túl, a készítmény nagy előnye a gyors elkészíthetőség és az azonnali fogyaszthatóság.
Elkészítéséhez az ajánlott mennyiségű granulátumot 1,5 -2 vízben kell elkeverni, majd meginni. Kiválóan alkalmas joghurt illetve kefir dúsításához.
Gyümölcs alapú táplálék elkészítéséhez a natúr ízű granulátum egy adagját tegye egy pohárba és öntsön rá 2 dl. tetszés szerinti ízű rostos gyümölcslevet. Simára keverés után azonnal fogyasztható.
A készítmények tápértékének és élvezeti értékének továbbfokozása érdekében fogyasztásuk első sorban a Goldlife gyümölcsös, illetve natúr tejsavó granulátumok használatával ajánlott.